Az élet útján

Gondolataim, tapasztalataim megosztása

Vidék, város, természet

 

A vidéki embereknek különleges kapcsolatuk van a természettel. Ők beleszülettek, a "csend" részét képezi mindennapjaiknak. Sokan az idősebb generációkból a környezetükben élő összes fát, bokrot nevükön szólítják, beszélgetnek az énekesmadarakkal, akik társaikká váltak. Megbecsülik mindazt a szépséget, amit az élettől kaptak. Szerencsés helyzetben vannak abból a szempontból, hogy megtermelhetik saját maguknak és a közeli család számára szükséges kerti gyümölcsöt és zöldségeket. Gyermekkoromban, amikor nagymamánál nyaraltam, sokat jártunk a piacra, ahol körtét és más gyümölcsöt adtunk el. Nagyapáink, dédapáink korában a família apraja-nagyja a földekre járt, az asszonyok háztartást vezettek, gyermekeket neveltek, gondozták az állatokat, a kertet. A parasztembereknek nem voltak teljesíthetetlen kívánságaik, meg tudtak élni, a keveset is beosztották.. A jelenlegi egyszemélyes villák méreteit figyelembe véve, elképzelni is nehéz, hogyan tudtak tíz-tizenöten élni egy fedél alatt a régiek, az "ősök".

Sok (fő)városinak fogalma sincs róla(tapasztalatból írom), hogy az importon kívül, a vidék termeli meg a mindennapi betevőt számukra is. Kemény és lankadatlan munkával, mert soha nem állt csettintésre az asztalon, a kamrában a betakarított élelem. Azt sem értettem, hogy miért kell lenézni a vidékiségéért az embereket. Senki nem tehet róla hová, milyen országrészben születik, hol kell felnőnie. Ha valaki városban születik, minden rendelkezésre áll egy helyen. Mégis, általános a mindennapos méltatlankodás ott, ahol különösebb ok nincs rá. Meg sem fordul sokak fejében, mennyi mindent kapott, ami nem nagy energia befektetésével, könnyedén, elérhető. Amíg a városban áruházak, plázák, szórakozóhelyek, kulturális intézmények, sportlétesítmények, helyi járatok, színvonalas egészségügyi szolgáltatást nyújtó helyek működnek az ellehetetlenített kistérségekben ennek az ellenkezőjével találkozhatunk: sorra zárnak be a boltok, takarékszövetkezetek, nincsennek háziorvosok, nem egyszer nagy problémát jelent egy-egy buszjárat indítása is. Lassan szellemfalvakká válhatnak az érintett települések, ha nem kapnak sehonnan segítséget...

Megfigyeltem, hogy nagyon kontrasztos tud lenni vidéki faluban és városban a szegény és a módos/abb lakosság eloszlása. Míg városokban bizonyos részeken, krületekben csak azok élnek, akik meg tudják azt a fajta környezetet fizetni, falun jóval nagyobb valószínűséggel találkozik az ember 100 m2-es házak és fényűzés mellett rogyadozó viskókkal... (Nem mellékes, hogy a szegényebb réteg még mindig jobban meg tudja fizetni a vidéki életet.)

Hátulütője a városi vagy agglomerációs életnek talán a rengeteg ember, és a rosszabb levegő vagy szmog. Egyre több városlakó inkább vágyik a friss, szabad levegőre, a vidéki pedig legtöbbször megélhetési szempontból dönt úgy, hogy tovább áll nagyobb településekre. Mindkettő helyzetet meg lehet érteni, legtöbbünk átmegy ezen, előbb-utóbb választani kell, valamit valamiért.

Öneladás és az internetes közösség

A 21. század az én-központúság kora. Sokszor követhetetlen számomra az a fajta verseny, amit a kapitalista fejlődés hozott magával. Folyamatosan látom, és megdöbbenek, azon, amint valaha volt barátok, üzletfelek egymást lekörözése céljából a másikat überelve újabbnál-újabb önreklámot találnak ki és szégyentelenül önnépszerűsítenek. Sokszor a másik nyilvános lejáratásától sem riadnak vissza. Szomorú, hogy vannak, akik vetélytársakká válnak és megszűnnek a valaha volt kedélyes kapcsolatok. A pénzéhség, az irigység egyeseknél beteges folyamatokat indít el.

Az én meglátásom alapján ahhoz, hogy valaki eladja magát egy bizonyos területen, rendelkeznie kell egy, az adott terület célközönségre hatni tudó személyiséggel. Mindenek előtt a pozitív kisugárzás, szavahihetőség, mindennapokba való "beengedés"-közösségi posztok, szimpatikus jellemvonások, egy-egy mosoly nélkülözhetetlenek. Bizonyos titokzatosságra azonban azt gondolom szükség van, ez által kíváncsivá válnak az emberek.

Kóros formájú öneladás.: Érdekes dologként még megemlíteném, hogy számtalanszor kapkodom a fejem, hogy van, aki annyira nárcisztikus vagy éppen önbizalomhiányos alkat, hogy naponta több szelfit is posztol egyes közösségi oldalakon. Heti minimum öt órát töltenek az amerikai fiatalok azzal, hogy felkészüljenek a szelfizéshez és beállítsák magukat a megfelelő helyszínre, pózokba. Agyonsminkelve, természetellenes tartással... A visszakapott reakció egy igazán torz tükör. Nem szelfizéssel kapcsolatban, de egyes bejegyzéseknél többször tapasztaltam, hogy sokan el sem olvassák a gondolatokat, csak automatikusan nyomják a lájkot. Mindez szelfinél is berögzül...

Napjankban sokszor többet el lehet adni erotikával, külsőségekkel, mint ésszel, ez is tapasztalható. Ezzel nem lehet mit kezdeni, valószínűleg régebben is hasonlóképp volt ez, csak nem álltak rendelkezésre olyan eszközök, ahol erről a tényről nap mint nap tudomást szereztünk volna. Jelenleg, a modern vívmányoknak köszönhetően naprakészek vagyunk a világ és ismerőseink életének történéseivel kapcsolatban.

Azt vallom, hogy egy bizonyos sajátmagamnak felállított szint alá soha nem szabad süllyedni. Kell, hogy az emberben legyen tartás és emberi méltóság. Kiábrándító, hogy értelmes, tanult - leginkább nők - hová le tudnak süllyedni és süllyeszteni magukat, ha az érdek diktálja, mekkora mértékű közönségességet képesek a közösségi portálokon, több, mint valószínű a hétköznapi életben is eszközölni. És az a legszebb az egészben, hogy ebből a magatartásból lesz sokszor sikerük, vagy akár meg is fognak élni belőle, mert a világ számottevő hányadának ez a fajta gátlástalanság tetszik.

Jogos önvédelem, büntethetőség

Bárhol éljünk a világban, mindenhol találni negatív megítélésű, társadalomra veszélyes egyéneket. Olyanokat, akik veszélyeztethetik mások életét, javaira törnek, nem riadanak vissza a tettlegességtől, vagy egyszerűen csak belekötnek az útjukba kerülőkbe, saját erejük fitogtatása végett. Teljes biztonságban soha nem élhet az ember, ha "burokban" él, akkor sem. Nem használ, ha elzárkózunk minden emberi kontaktust igénylő helyzettől, nem mozdulunk ki utcára, ezek mellé riasztóval és testőrökkel vagyunk körbevéve otthonunkban(mert van ilyen). Beláthatjuk, hogy ez a fajta életforma teljesen nonszensz. Az egyre romló közbiztonság miatt Magyarországon is több törvénymódosítás született az elmúlt években, aminek kicsit utánanéztem. Jó, ha az ember nyitott szemmel jár és nem utolsó sorban tisztában van a leítakkal, sajátmaga és környezete védelmével kapcsolatos dolgokkal, jogaival.

 

A jogos védelemről a következőt találtam. Természetesen a Btk. tanulmányozásával ennél jóval több információt kaphatunk.

 

2013. július 1-je óta

"2013. július 1-jén lépett hatályba a Büntető Törvénykönyv módosítása (2012. évi C. törvény), amely "a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítására a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és törvényi vélelmet állít fel arra, miszerint vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen is irányult, és ilyenkor a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére. Ez különösen olyankor lehet indokolt, amikor a megtámadott személytől fegyverrel akarják megszerezni a vagyontárgyait, vagy amikor éjjel jogtalanul behatolnak valakinek a lakásába, illetve a támadók számbeli fölénye is megalapozhatja ezt a feltételezést."

  • Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
  • Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
  • A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha
  • a) azt személy ellen
      • aa) éjjel,
      • ab) fegyveresen,
      • ac) felfegyverkezve vagy
      • ad) csoportosan

követik el,

  • b) az a lakásba
      • ba) éjjel,
      • bb) fegyveresen,
      • bc) felfegyverkezve vagy
      • bd) csoportosan

történő jogtalan behatolás, vagy

  • c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.
  • Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.
  • A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől."

Forrás: Wikipedia

Antológia-ipar

Jövőre lesz 10 éve, hogy komolyabban foglalkozom a literatúrával és ha nem is folyamatosan, de időközönként publikálok interneten és papíralapon is. Az utóbbi két-három év alatt több antológiába való megjelenésre kaptam meghívást, néhány helyre beválogattak pályázat útján, máshová szimpla jelentkezés alapján jutottam be. Természetesen, a jelenkori magyar írókat-költőket nem finanszírozza mecénás, és kötetet sem mindenki ad ki. A kortárs szerzők legtöbbjének viszont igénye van arra, hogy nyomtatásban is láthatóak legyenek a műveik, ne csak az irodalmi közösségen belül, vagy egy-egy művészeti portálon, hanem egyéb csatornákon is megismerje őket az ilyen formában művelődni vágyó közönség.

Az alábbiakban az antológiákkal és egy-egy antológia szervezésével kapcsolatos saját tapasztalataimat fogom leírni. Azt kell mondjam, a pontatlanságok, az amatőrség mindenhol jelen van, természetesen ebben a közegben is. Hogy is néz ki mindez? Én, a szerző, fizetek egy szolgáltatásért,   - több esetben nem kapok számlát - , jóhiszeműen azt feltételezem, hogy egy precízen megmunkált anyag kerül majdan kézhez a pénzemért. Nagyobb odafigyeléssel ez valóban meg is valósulhatna. Több amatőr költő társammal jártunk úgy, hogy hónapokat késett egy, az utóbbi években nagy nevű antológia, és annyit nem kaptunk felvilágosításképp, - megkeresésekre sem jött mindenkinek válasz -, hogy mi okból. Kézhezvételkor pedig azt tapasztaltuk, hogy telis-tele van a könyv, a szereplők névsora hibával. A "kedves" lapító szervező-szerkesztő úr pedig a reklamációs levélre nem óhajtott válaszolni. Úgy lett volna korrekt, ha minimum a kifizetett összeg egy részét visszatéríti, vagy ha ez nem lehetséges akkor újra nyomdába küldi az anyagot. Háromszoros túljelentkezés volt mindig ennél a könyvnél, ahányszor csak pályáztam, és bekerültem. Az összes alkalommal egy elbírált versem szerepelt benne, de az utolsónál az is hibásan volt közölve. Neveket nem fogok írni, egy másik, nevesebb könyvnél szintén jártam úgy, hogy letisztázva, hibátlanul átment az anyagom, és hibásan volt nyomtatva… Bocsánatot - nem meglepő módon - itt sem kért senki a pontatlanságokért… Az idén történt meg velem, hogy bejutottam egy könyvesboltokban is megvásárolható könyvbe, nem kevés volt hozzá a beugró anyagi, és arra nem volt képes a szervező, hogy kérésre kiküldje a megadott címemre az elkészült könyvet. Mint kiderült, csak személyesen lehet átvenni (persze, az átvétel helyszíne nem az elején lett letisztázva). Az összeget nem kaptam vissza, de úgy döntöttem, ilyen hozzáállású embernek nincs mit mondanom és nem szeretnék együttműködni vele. Többször volt olyan érzet bennem, hogy semmi másról nem szól egy-egy antológia kiírása, csak a haszonszerzésről. Öt évvel ezelőtt egy meg nem jelent antológia kapcsán megtörtént velem, hogy a szervező úr harmadszori felszólításomra küldte vissza az átutalt pénzt. (De legalább visszaküldte...)Van természetesen olyan cég, akik munkájával maradéktalanul elégedett vagyok, de ez a kevesebb hányad. Apró hibák, pontatlanságok majdnem mindenütt megtalálhatóak.

Az én eszmefuttatásom szerint az lenne a minimum, ha kiadunk/kiadatunk valamit, hogy letisztázva szerkesztés után, még a nyomdába kerülés előtt, jóváhagyásra átküldi minden szerkesztő az összes érintettnek/szerzőknek. Több szem többet lát, és a normálisabb hozzáállású emberek ezt meg is teszik, tisztelet a kivételnek. Amennyiben ez így menne mindenhol, nem lennének szarvashibák és elégedetlenkedés... A kommunikáció hiánya, vagy színvonala erősen befolyásolja a majdani eredményt, bármiről is legyen szó.

Vannak olyan antológiák is amelyekben "előjogokkal" rendelkeznek a régi pályázók. Már ki sem írják közérthetően, részletekbe menően a feltételeket, adatokkal a pályázatot, mert úgyis mindenki tudja miről van szó. Igen, ha 10-20 éve benne szerepel az illető, ez így van. De mi lesz azokkal a kezdő vagy "lemaradt" művészekkel akik leges-legelőször szeretnének megpályázni egy ilyen talányos antológiát? Jócskán vannak megfejtésre váró helyzetek...

Üdvözöllek kedves olvasó!

Hosszú ideje motoszkál bennem az ötlet, hogy indítsak egy oldalt, amelyben az ezredforduló embere életét érintő kérdések látnak napvilágot. Rengeteg egyéb téma is érdekel, amikre lehetőségeimhez mérten ki fogok térni. Blogom mindennapjainkat érintő, talán téged is foglalkoztató témákat boncolgat.
Találkozhatsz az életemből merített példákkal, amik mind segítenek mondandóm felszínre kerüléséhez. Szerencsésnek tartom magam, elmondhatom, több országban éltem, munkahelyeimen különböző feladatköröket próbálhattam ki.
Szeretem a művészeteket, versíró vagyok, írásaim antológiákban és művészeti honlapokon tekinthetők meg.
Néhány topiknál elkerülhetetlen lesz, hogy ne írjak le megállapított tényeket, ami talán érthetőbbé teszi gondolataimat.
Sok helyen szövöm bele a pszichológia tudományát mondandómba, foglalkoztat az emberi lélek, a miértek.
Ez az én látásmódom, lehet, teljesen más a tiéd, és ezt tiszteletben tartom.

Feedek
Megosztás
Látogatók







Flag Counter